frizurapont2006. őszén kezdtem el a fodrász iskolát, hogy kitanuljam ezt a gyönyörű és kihívásokkal teli divatszakmát.
2007. áprilisában, a Pécsett megrendezett Magyar Kozmetikus és Fodrász Bajnokságon különdíjban részesültem. Az elért eredményért külön köszönet Papasz Vasziliosz mesterfodrásznak. Ugyan itt, a szakiskolák versenyében iskolám csapatával megszereztük az első helyet.

antony_licata_ff2007. májusától egy éven keresztül Fátrai Krisztina fodrászmester szárnyai alatt dolgoztam: Fátrai kollekció bemutatók határon innen és túl, hazai fodrász továbbképzések, melyeken technikusként segíthettem Krisztina munkáját, majd bemutató Londonban a Salon Internationalen és amire még büszke vagyok: A brit fodrász csapat, a Mahogany Akadémia Budapestre látogatásakor segíthettem a mestereknek a frizurák elkészítésében.

SONY DSCA mester közeléből kikerülve sem állt meg az élet. 2008-ban folyamatos továbbképzések, szakmai fórumok, melyek megkoronázása képpen ősszel újra Londonba látogattam.
Ezt a jó szokásomat igyekszem megtartani és vendégeimet oldalamon minden újdonságról tájékoztatni évről-évre közvetlenül a hajdivat fővárosából.

2010. júliusától saját szalonomban dolgozom a WestEnd-nél a XIII. kerületben, ahol fodrászat mellett kozmetikai szolgáltatás is vendégeim rendelkezésére áll.

2 comment

  1. Sipos László
    2014/02/28

    Leave a Reply

    Szia Kata!

    Nagyon kidolgozott, szép és kreatív az oldalad, éppen olyan, mint a munkáid! Gratulálok mindegyikhez. :-)

    Laci

Leave a Reply to rabavolgyi Cancel reply

*



A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>